Az okoskodó keresztény

Pákászi Ubul írásai

2024. ápr 08.

Miért ne csald meg soha a párod?

írta: mennybemegyek
Miért ne csald meg soha a párod?

Életem során több alkalommal voltam kénytelen átélni a megcsalt fél pokoljárását és bár ezeken a traumákon túl vagyok (már amennyire túl lehet lenni az ilyesmin), egy ideje azonban foglalkoztat a gondolat, ha egyszer így alakult az életem, hátha tapasztalataim megosztásával segíthetek másoknak elkerülni a hűtlenségből fakadó nyomorúságokat. Azaz, ha írásom elolvasásának hatására akár csak egy ember is a hűség ösvényén marad, megérte erre időt szánnom.

Írásom alapjaként azt feltételezem, hogy a legtöbb ember szeretne értékes, igaz, hosszútávú, boldog párkapcsolatban élni párjával. Tehát amikor párokról írok, olyanokat képzelek magam elé, akik ezzel a lelkülettel lépnek párkapcsolati szövetségre egymással. Tisztában ...

Tovább Szólj hozzá

megcsalás

2021. júl 29.

Tud-e segíteni Jézus a beteges féltékenykedőnek?

írta: mennybemegyek
Tud-e segíteni Jézus a beteges féltékenykedőnek?

A rövid válasz igen. A hosszú válasz pedig alább következik.

Nos, kezdjük talán azzal, hogy jómagam is a féltékenykedők táborát szaporítom, talán inkább szaporítottam. Nem vagyok a legdurvább eset, többnyire igen normális vagyok, de voltak (néha vannak) egészen meredek dolgaim is. A féltékenykedés nyomorúságos bugyrait megjártam és szeretném megosztani felismeréseimet mindazokkal, akik hasonló cipőben járnak, de már kilépnének belőle. Merthogy, a féltékenykedés megkötözöttség, rabság mind a féltékenykedőnek, mind a házastársnak, párnak, sőt, talán még bűn is. (De lehet, hogy konkrétan az.) Ebből a lábbeliből így hát előbb- utóbb mindenki szeretne kilépni. Mielőtt azonban a téma mélyére ereszkednék fontos ...

Tovább Szólj hozzá

2021. jan 31.

Hétköznapi bűneink

írta: mennybemegyek
Hétköznapi bűneink

Korunk annyiban mindenképpen érdekes, hogy az úgynevezett felvilágosodás (Kr.u.18.sz.) eszmeáramlatainak hatásaként tömegek számára kérdőjeleződött meg Isten létezésének ténye, ennek logikus következményeképpen pedig megkérdőjeleződött az abszolút isteni értékrend is. Nyilván, ha nincs Isten, akkor nincs Isten által kinyilatkoztatott értékrend se. Nincs jó vagy rossz, nincs bűn.

Ha mégis van mérce, az inkább egy adott emberközösség valamiféle konszenzuson alapuló jogrendje, egy többségi vélemény írásban való rögzítése, amely arra jó, hogy a békés életvitelt, a magántulajdont, a testi épséget valamennyire védelmezze, azaz olyan környezetet teremtsen, ami hosszú távon élhető és betartható feltételeket biztosít egy ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 11.

Mi számít paráznaságnak?

írta: mennybemegyek
Mi számít paráznaságnak?

Hívő körökben újra és újra visszatérő kérdést jelent az, hogy vajon a még meg nem házasodott ámbár egymáshoz tiszta szándékkal viszonyuló párok szexuális együttléte is kimeríti-e a paráznaság bűnét vagy sem. Sokan vélekednek úgy, hogy a paráznaság igazából csak a házasságtörés fogalmával azonosítható. Hogy is van ez?

A matematikában egy tétel helytállósága bizonyos esetekben több úton is megvizsgálható. Például, ha egy állítás ellenkezőjét sikerül bizonyítanom akkor biztos lehetek benne, hogy a vizsgált tétel nem áll meg a lábán. A továbbiakban hasonló módszerrel élek.

Sokak által elfogadott tétel a következő:

 A paráznaság csak és kizárólag a házasságtörés bűnét takarja, azaz a hajadonok ...

Tovább Szólj hozzá

2020. okt 26.

Mik is a gyülekezetek?

írta: mennybemegyek
Mik is a gyülekezetek?

Minden hívő fejében él egy kép az ideális gyülekezetről. Ha ezeket a képeket sikerülne egy tárlat keretében láthatóvá tenni, akkor igencsak megdöbbennnénk a látottakon. Míg az egyik vízióban áhítatos légkörű decens imaház állna mély érzésű ámde halkszavú emberekkel megszórva, addig a másikban hangos dicsőítő rock zene hömpölyögne egy leginkább egyetemi diákklubot idéző lezser teremben ahol mindenki mindenkinek a haverja és egyben lelki társa lenne. A harmadik fantáziában pedig éppen az lenne a lényeg, hogy emberünk jól elbújhasson a többiek között mondjuk egy népes templomi közegben, ahol a kutya nem kérdezné meg tőle, hogy ő márpedig ki fia borja és egyébként is mit bujkál ahelyett, hogy átütő lelkesedéssel ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 23.

Hatalmi harcok a keresztény házasságban

írta: mennybemegyek
Hatalmi harcok a keresztény házasságban

Talán láttunk már olyan keresztény házastársakat, akik valahogyan olajozott rendszerben képesek együttműködni, nincs közöttök állandó feszültség, nincsenek hatalmi harcok, nincsenek állandó pozíció keresgélések és valahogyan ösztönösen érzik mikor kinek a megérzésére érdemes hallgatni, mikor kinek érdemes engedni és egyáltalán mikor minek van ott az ideje, sőt, a szeretet hangját is még épp időben képesek meghallani. Ha valakinek ilyen a házassága az talán nem is sejti, hogy mekkora áldás részese és milyen ritka szerencsés ember mert bizony a keresztény házasságok zöme nem  ilyen.

A házasságok gyakran hasonlítanak állóháborúra, ahol a jól kialakított lövészárkokból kikandikáló gépfegyvercsövek figyelmeztetik a ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 14.

Jézus és a pénz

írta: mennybemegyek
Jézus és a pénz

 A Jézus követő ember furcsa satuban él a pénzügyek terén a jóléti államokban. Egyfelől látja, hogy miféle előnyökhöz juttathatná őt vagy gyerekeit, környezetét a jómód, másfelől pedig állandó félsz tartja sakkban a pénz, a gazdagság és az egyéb efféle világi hívságok kapcsán. Nem akar bűnbe esni. Az anyagi javakkal keresztényként úgy élünk, hogy közben félig-meddig gyanakodva tekintünk rájuk, mint valami sunyi ellenségre, akivel azért titkon néha mégis összemelegednénk. Jézus mentén fogom megvizsgálni a témakört a teljesség igénye nélkül. Mit tanítanak nekünk a szent iratok és Jézus az anyagi javak terhelt témaköréről?

A zsidóknak adott törvényekben Isten bölcs rendelkezéseket hozott Izrael ország javainak ...

Tovább Szólj hozzá

2020. ápr 25.

Jézus és a teológia

írta: mennybemegyek
Jézus és a teológia

 Az újszövetségi iratok között találunk egy szakaszt, melynek lényege, hogy nem kőtáblákra, hanem a hívő ember szívének hústábláira írja fel a Szent Szellem az Igét. Tehát  Jézusban nem valamiféle külső tanrendszerhez igyekszenek majd felnőni Isten követői, hanem az isteni értékrend a benső világukból, mondhatni, zsigerből fog megnyilvánulni. Ez az állapot Jézusban valóban megvalósul, ma már ez tudható. Felmerül a kérdés, ha a belső világunk valamiféle spirituális módon a természetes jóban gyökerezik és létezik egy öntudatlan tudásunk Isten dolgairól, akkor okafogyottá válik-e a teológiai keresés, tisztázás, megértés. Ilyesmikre keresem ebben az írásban a választ a teljesség igénye nélkül.

A gyakorlat azt ...

Tovább Szólj hozzá

2020. már 06.

A magyar néplélek nyomában (2.rész)

írta: mennybemegyek
A magyar néplélek nyomában (2.rész)

Ebben az írásban roppant érdekes dolgokról esik majd szó. Például a néplélek országútjáról, mely átszővi a múltat és mi építjük tovább a jelenben. Őseink élményei tovább élnek-e bennünk, vagy nem? Hogy születik a néplélek? Úgyhogy, most jön a teljes elszállás ebben a témában .

A mihez tartás végett, érdemes elolvasni az első részt is, mert különben azt fogjátok hinni, hogy teliholdkor szarvassá változva népdalokat énekelek egy bogrács halászlé, egy ménes és egy Petőfi kötet társaságában, lejátszom a londoni 6-3-at és Zrínyiként török ki a várból egyazon pillanatban tiszta szívvel, őszinte tekintettel a himnusz dallamaira, hogy a végén Katinkával 400 méter vegyest ússzak kacagva, dinamikus fordulókkal.

...

Tovább Szólj hozzá

2020. feb 10.

Kire szavazna Jézus?

írta: mennybemegyek
Kire szavazna Jézus?


Fontos: Ez az írás elsősorban Jézus követőinek íródott, de másnak is érdekes lehet. Ennek tükrében olvassátok, vagy ne olvassátok. Enne tükrében kommenteljetek, vagy ne kommenteljetek.

Nyilván erre a kérdésre nem lehet igazán válaszolni, de minden választás előtt elgondolkozom a témán. Valószínűleg Jézus követői között nem csak én vagyok az, akinek némileg zavaros terület a politika világa és úgy általában a világi hatalmak ténykedése. Felmerül az emberben az éppen aktuális választások kapcsán, hogy végül is mivel tenne tényleg jót az ember, milyen erőket támogathat Jézus követőjeként. Mivel ez ügyben sokat kutakodtam a Bibliában és összeállt bennem valami használható kép ezzel kapcsolatban, ezért szeretném ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása