Az újszövetségi iratok között találunk egy szakaszt, melynek lényege, hogy nem kőtáblákra, hanem a hívő ember szívének hústábláira írja fel a Szent Szellem az Igét. Tehát  Jézusban nem valamiféle külső tanrendszerhez igyekszenek majd felnőni Isten követői, hanem az isteni értékrend a benső világukból, mondhatni, zsigerből fog megnyilvánulni. Ez az állapot Jézusban valóban megvalósul, ma már ez tudható. Felmerül a kérdés, ha a belső világunk valamiféle spirituális módon a természetes jóban gyökerezik és létezik egy öntudatlan tudásunk Isten dolgairól, akkor okafogyottá válik-e a teológiai keresés, tisztázás, megértés. Ilyesmikre keresem ebben az írásban a választ a teljesség igénye nélkül.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ha feltételezzük is, hogy valóban minden Jézusban újjászületett bárány belekerül egy afféle szent állapotba, ebből az ideális közegből viszonylag könnyű kiesni. Azaz, önmagukban a szívünkbe felírt igék még nem biztosítják a bűntelenségünket. Egyrészről a szabad akarat miatt válaszhatjuk a bűn útját és ehhez a Sátán a legkülönfélébb módszerekkel igyekszik „hozzásegíteni”, másrészről pedig, ahogy Pál megvilágította a helyzetet, itt a földön tükör által homályosan látunk, ráadásul az ismeret is rész szerint adatik nekünk, így pedig megtéveszthetők vagyunk. Vagyis egy furcsa kettősség alakul ki.

 Valóban érezzük belülről, hogy mi jó, mi rossz, valóban a bennünk dolgozó Jézusi rész révén képesek vagyunk erőlködés nélkül a világosságban járni, mindemellett a bűnre hajló reflexeink nem tűnnek el nyomtalanul megtérésünk után és korlátai is vannak az emberi felfogó képességünknek, amit jól bizonyít az, hogy az egyháztörténet során sokféle teológiai irány látott napvilágot és gyakran hosszú évtizedek vagy évszázadok aprólékos teológiai munkájának, Isten keresésének révén derült ki, hogy egy- egy tézis helytálló-e vagy tűzre való tévtanítás, esetleg jóhiszemű elhajlás. Bár a Szent Szellem mindent képes megvilágítani számunkra, mégis, úgy tűnik, hogy vannak teológiai kérdések melyek megoldását, válaszait Isten rejtve tartja vagy csak részlegesen fedi fel nyája előtt. De térjünk vissza az eredeti kérdésre, van- e létjogosultsága a teológia munkálkodásnak és ha igen, hogyan.

Az egyháztörténet ide vágó problémás esetei világítanak rá, mennyire nagy szükségünk van teológiai tisztázásra bizonyos kérdéskörökben. A teológia nagyszerű kiegészítése annak a különleges belső tudásnak, melyről az írás elején szóltam. Utóbbi az előbbi nélkül könnyen megtévedhet a végtelen spirituális térben, viszont az is igaz, hogy a puszta racionális, logikus megismerése Isten kijelentéseinek a Jézussal való  transzcendens kapcsolat híján olyan, mint ha egy ételt csak a szakácskönyvből ismernénk, soha nem kóstolnánk. Tehát a spiritualitás és a racionalitás barátai egymásnak a Jézusban hívők belső világában. Isten kijelentése nem csak a szellemvilág titokzatos törvényeinek keretei között következetes, tökéletes és igaz, hanem a logika és a racionalitás próbáit is kiállja, ki kell, hogy állja. Azaz, Isten ügyeivel kapcsolatos sejtéseinknek a könyörtelen teológiai próbatételt is állniuk kell ahhoz, hogy igaznak, helytállónak lehessen azokat titulálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden egyes ráérzésünkkel kapcsolatban, hosszú évek alatt kéne megbizonyosodnunk arról, hogy helyes-e, hiszen ha ismerjük Jézus és a Szent Szellem hangját, akkor cselekedhetünk bátran, akár gyorsan is, de azt mindenképpen jelenti, hogy ha a mi belső ismereteinket, sejtéseinket, ráérzéseinket mások számára is szeretnénk kinyilvánítani, akkor kutya kötelességünk ezt felelősségteljesen tenni és ehhez véleményem szerint hozzátartozik a teológiai próbatétel is. Hadd derüljön ki, Isten tökéletes szellemi építményének valóban része sejtésünk vagy valahol kilóg a ló lába. Bizony sokszor tényleg szinte minden passzol és ép csak egy lólábnyi vagy még kisebb rész lóg ki. Fájó tény, de ilyenkor, még ha sejtésünket igaznak is éreztük netán a szívünkhöz is nőtt, ki kell azt dobni a kukába. Az ördög valóban sokszor rejtőzik a részletekben.

Nagyon érdekes és furcsa jelenség az, hogy amennyire nem érezzük fontosnak a teológiai tisztázást a hétköznapi életünk során, mert hiszen az olyan elvont meg amúgy is csak néhány szemüveges tüdőbeteg teológus úri huncutságának tűnik, annyira nagyhatású károkat képes okozni akár csak a legkisebb teológiai elhajlás is olyannyira, hogy szó szerint emberéletek múlhatnak rajta. Az egyháztörténet ide vonatkozó pillanatai ez esetben is rávilágítanak arra, hogy mennyire nehéz jól érteni Isten igéjét és mennyire könnyű még jószándékúan is téves következtetéseket levonni abból. Ne áltassuk magunkat, ezek a nehézségek nem csak az elődeinket fenyegették.

Sokan talán nem is sejtik, micsoda roppant teológiai munka tornyosul egy-egy felekezet szellemi látása mögött. Ezek a látások eltérőek lehetnek ugyan, sőt bizonyára van még bőven korrigálni, tisztítani valója a Szent Szellemnek Jézus visszajövetele előtt, de az biztos, hogy a Jézus követés legfontosabb alapvetéseit a keresztény felekezetek teológiai munkásai az évezredek alatt példás módon fektették le, úgy, hogy az tényleg áldásává válik ma minden Jézuskövető számára.

Ma már egyik keresztény felekezetet sem tudja érdemben megkísérteni a Sátán a következőkhöz hasonló kérdésekkel: Jézus valóban Isten vagy csak egy próféta? Valóban elküldetett Jézus követőihez a Szent Szellem? Valóban üdvözülsz, hiszen annyi bűnöd van? És még sorolhatnánk. De, teszem fel a kérdést, miért nem tud ilyen alapvető teológiai pontokon támadni a Sátán? Azért mert gránit szilárdságú bizonyítást nyert mára már az Isten kijelentése alapján, hogy Jézus Isten, hogy nem a cselekedeteink alapján van üdvösségünk, hanem hitből Jézus váltság műve révén. Sorolhatók sokáig azok az alapigazságok melyek számunkra maguktól értetődők, holott voltak időszakok, amikor ezek még letisztázásra, felderítésre váró szűzföldjei voltak a teológiának.

Ezen a ponton emlékezzünk meg azokról a hitbeli elődjeinkről, akik elvégezték ezt a hatalmas és Istennek kedves munkát az Úr szőlőskertjében és persze azokról se feledkezzünk meg, akik manapság akár húsz- harminc évet áldoznak az életükből arra, hogy Isten váltságművének egy- egy szegmensét kikutassák, felderítsék és a Sátán esetleges támadásainak elejét vegyék vagy vissza tudják azokat verni az igazság kijelentésével Istentől jövő békét és rendet teremtve.

Egy kis ízelítőt szeretnék adni a teológia szépségéből és szerethetőségéből, hogy észre vegyük, valójában Jézusban mindnyájan teológusok is vagyunk bizonyos értelemben. Hogyan indul egy témakör felkutatása a logikus és következetes bizonyítás, megismerés, kérdésfeltevés útján? Egy példa.

Jézus kijelentette magáról, hogy ő az út, az igazság és az élet. Ebből vizsgáljuk meg az út témakörét.

Kiindulópont: Jézus az út.

Kérdések: Milyen út Jézus? Egy fizikai út Jézus vagy ez egy metafora?

Azt sejtjük, hogy ez csak egy metafora? Kizárható, hogy Jézus egy ókori fizikai út?

Kizárható, mert Jézusról sehol sem olvassuk a Bibliában, hogy egy fizikai út lett volna, ellenben az bizonyítható számos igehely alapján, hogy ember volt, akkor, amikor ezt mondta.

Nyilván egy kissé vicces ez a példa, de ha jobban belegondolunk, egészen addig, amíg le nem tisztázódott, hogy Jézus nem egy római út volt, addig akár lehetett volna az is, ha pusztán filozofikus síkon vizsgáljuk az ügyet. Persze ha az lett volna az további kérdéseket vetett volna fel. Hogyan tud egy út beszélni? Satöbbi. A viccet félretéve lépjünk tovább.

Ha tehát Jézus metaforának szánta, hogy ő az út, akkor tegyünk fel újabb kérdéseket és jussunk még egy lépéssel előrébb.

Ez a metaforikus út honnan ered? Hova vezet? Ki járhat rajta? Miért használ Jézus metaforát? Milyen ez az út, széles, keskeny, kövezett, meredek, szép, csúnya? Mi a jelentősége annak, hogy AZ névelőt használ? Satöbbi.

Ezer és ezer kérdést lehetne még feltenni, de látható, hogy erről a pontról eljuthatunk az Isteni kijelentés szinte bármelyik területére pusztán következetes kérdésfeltevéssel és logikus, Bibliára támaszkodó érveléssel. Persze szellemi kalandozásunk során juthatunk zsákutcába is vagy olyan ösvényekre, melyek végét nem engedi látni Isten és persze a sokszor magától értetődő nyilvánvalóságok mellett fedezhetünk fel olyan ezidáig mások által észre nem vett útszéli virágokat, melyek katarzis élménnyel ajándékozzák meg a szorgalmas keresőt.

Zárásképpen szeretném magunkat visszarántani a hétköznapok egyszerűségébe. Nyilvánvaló, hogy képesek vagyunk anélkül is jó rántotthúst készíteni vacsorára, hogy molekuláris szintig menően érzékelnénk és észlelnénk az összes fizikai és kémiai folyamatot, mely rántotthús készítés közben zajlik a serpenyőben. Így persze a Jézussal való kapcsolatunk mélységéhez és természetességéhez sem létszükséglet az, hogy közben mindig elementáris erővel, megrázó módon éljük át Jézus megtestesülésének, az Atya- Fiú- Szent Lélek egylényegűségének vagy Isten örökkévalóságának teológiai ügyeit. Hiszen az anyánkkal sem azért egyedi és megismételhetetlen a kapcsolatunk, mert könyvet írtunk róla, hanem éppen azért tudnánk könyvet írni róla, mert a kapcsolatunk egyedi és megismételhetetlen. A lényeg tehát az, hogy hívő életünk legfontosabb területe a Jézussal való kapcsolatunk, annak mélyebb megélésében és tisztán tartásában viszont sokat segít a teológia.