Talán láttunk már olyan keresztény házastársakat, akik valahogyan olajozott rendszerben képesek együttműködni, nincs közöttök állandó feszültség, nincsenek hatalmi harcok, nincsenek állandó pozíció keresgélések és valahogyan ösztönösen érzik mikor kinek a megérzésére érdemes hallgatni, mikor kinek érdemes engedni és egyáltalán mikor minek van ott az ideje, sőt, a szeretet hangját is még épp időben képesek meghallani. Ha valakinek ilyen a házassága az talán nem is sejti, hogy mekkora áldás részese és milyen ritka szerencsés ember mert bizony a keresztény házasságok zöme nem  ilyen.

A házasságok gyakran hasonlítanak állóháborúra, ahol a jól kialakított lövészárkokból kikandikáló gépfegyvercsövek figyelmeztetik a másik felet: -Egy rossz mozdulat és leröpül a fejed!- „Vidám” háború ez, melyben aztán előkerülnek a biztos bibliai ütőkártyák miszerint a férfi feje a nőnek így pedig engedelmességre hivatott vagy, hogy a férfinek Jézusi szinten kéne ápolgatnia felesége lényét így tehát szolgálnia valójában azt. De a végeredmény azért mégsem lesz Jézusi. Ez csak egy keresztény változata a világi házasság béli hatalmi harcoknak.

Mert hiába fújjuk kívülről az ide vonatkozó igei paragrafusokat, hiába nyerünk azokkal meg egy- egy ütközetet, ha összességében a háborút közösen veszítjük el a másik felünkkel. Meg hát, lássuk be, ebből az egészből mégis csak hiányzik az a valódi Jézusi plusz, a Szent Lélek mennyei kenete amitől szavak és nagy fogadalmak nélkül, szinte természetesen vagy épp hogy természet feletti módon, szinte érthetetlenül simul ki mindaz ami előtte göröngyös volt, oldódik meg az ami előtte csomós volt vagy tűnik el a zavaros légkör, mint hűvös északi széltől a városi szmog. Mert ez a föntről jövő többlet az, ami a legtöbb esetben igazán hiányzik. Ha pedig ez megvan, akkor nem is úgy fej a férfi, mint amúgy, és a nő engedelmessége se úgy engedelmesség, mint azelőtt hanem valahogy máshogy, valahogyan úgy, ahogy azt Isten rendelte. De hát titok ez, amit sokan csak sejtünk, egyenlőre, talán megvalósulás nélkül.

A megvalósulásig azonban mi okosat is lehetne mondani? Mert, hogy minden elemzés és okfejtés inkább csak okoskodásnak hatna semmint valódi megoldásnak. Talán túl egyszerűnek tűnik az, amivel zárom soraimat, de fájó egyszerűsége mellett mégis csak a végső igazság ez. Isten kegyelmére szorulunk mi botladozó házastársak és Jézus Krisztus végtelen erejének és szeretetének megbocsájtó, újjáteremtő szándékára. Mert Jézus olyan király, aki megrepedt nádszálról és pislákoló gyertyalángról sem mond le, így pedig jó reménységünk lehet afelől, hogy a pislákoló házasságok fényét sem hagyja szó nélkül kihunyni és szükség esetére gyufa is van nála.