A Jézus követő ember furcsa satuban él a pénzügyek terén a jóléti államokban. Egyfelől látja, hogy miféle előnyökhöz juttathatná őt vagy gyerekeit, környezetét a jómód, másfelől pedig állandó félsz tartja sakkban a pénz, a gazdagság és az egyéb efféle világi hívságok kapcsán. Nem akar bűnbe esni. Az anyagi javakkal keresztényként úgy élünk, hogy közben félig-meddig gyanakodva tekintünk rájuk, mint valami sunyi ellenségre, akivel azért titkon néha mégis összemelegednénk. Jézus mentén fogom megvizsgálni a témakört a teljesség igénye nélkül. Mit tanítanak nekünk a szent iratok és Jézus az anyagi javak terhelt témaköréről?

A zsidóknak adott törvényekben Isten bölcs rendelkezéseket hozott Izrael ország javainak forgatásáról. A törzsek között felosztásra került az ország területe, a törzseken belül pedig a családok között, végül pedig az egyén szintjéig is valamilyen módon elért a tulajdonlás. Leegyszerűsítve, mindenkinek jutott egy szelet a tortából. Azaz, mindenkinek megadatott a lehetőség arra, hogy eltartsa magát, családját tisztességes körülmények között anélkül, hogy a kelleténél kiszolgáltatottabb legyen másokkal szemben. Utóbbit szolgálta az a rendelkezés is, hogy minden ötvenedik évben a birtokviszonyok visszarendeződtek az eredeti állapotokba. Isten ezzel a rendelkezésével kihúzta a kapzsiság, a mohó gyarapodási vágy méregfogát. Ha valakivel mégis elszállt a ló, tudhatta, hogy előbb-utóbb vissza kell adnia javai forrásának nagy részét az eredeti tulajdonosoknak. Akinek az apja esetleg eherdálta a családi birtokot, az pedig arra számíthatott, hogy előbb-utóbb ő is kap egy esélyt az élettől, a visszakapott területeken ő fog egy szép napon gazdálkodni.

A rendszer még sok érdekességet tartogat (például a tizedek ügye), melyekre most nem térek ki, de lényegében a kapitalizmus és a kommunizmus előnyei megtalálhatók benne a káros mellékhatások eredményes kiküszöbölésével. Azaz számol azzal, hogy az ember akkor teljesít jobban, ha sajátjának érez valamit, de azzal is kalkulál, hogy a korlátlan gyarapodás perspektívája könnyen megrészegíti az embert, aki képes a legsúlyosabb bűnök elkövetésére is a pénz hajszolása közben. Az is benne foglaltatik, hogy a hosszútávú és szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek nem tesznek jót egy nép egységének, de arról se feledkezzünk el, hogy a zsidó népnek magasztos üdvtörténeti feladatokat adott Isten és nem azért kaptak országot, hogy eltompuljanak a hedonizmus langymeleg hiábavalóságában. Sokféle parancsolatot hozott Isten a szegényebbekre való tekintettel is, melyek elemzése meghaladná ennek az írásnak a kereteit, így erről talán majd máskor… Inkább tűnődjünk el egy kicsit a mai állapotokon…

Az iparosodás és fejlett gazdasági környezete érdekes tulajdonviszonyokat teremtett. Egy földterület tulajdonviszonyai könnyen rendezhetők, tisztázhatók, de mit kezdjünk például egy globális világvállalat földrészeken átnyúló méreteivel és azzal, hogy létezése sokszor fizikálisan nem is megfogható, főleg, ha terméke, szolgáltatása virtuális. A tőzsde feltalálása óta a hasznok és veszteségek fantom világa gyakorlatilag megragadhatatlanná teszi, hogy ki tulajdonol mit és ki miért tartozik felelősséggel, úgy igazán kinek milyen arányba járna a haszonból. Kiábrándító, hogy az olyan fogalmak, mint tisztesség, igazságosság, méltányosság megmosolyogni való, lányregénybe illő letűnt erényekké váltak egyes üzleti körökben. Nem csoda hát, ha napjainkra egy maroknyi kevés birtokolja a világ anyagi javainak zömét, míg sokak éppen a túlélés határán billegnek, kiszolgáltatottan az éppen aktuális gazdasági trendeknek és golfozó pénzemberek hangulatainak. Istennek nem kedves állapot ez.

Az izraeli, ószövetségi minta tovább gondolása képpen jutott eszembe az állami, vagy talán globális részvény, melyből mindenki megkapná a maga részét, a rá eső hányadát, hasonlóan ahhoz, ahogy egy ókori zsidó automatikusan földet, tulajdonrészt kapott. Ma sokak számára az esély sem adatik meg a reménykeltő indulásra. Nyomorba születnek és ott is halnak meg, eközben az őket megillető javakból mások nyernek profitot. Persze a profit némileg visszacsorog a kisemberhez, mert jobb helyeken van iskola, kórház, járda, világítás, tűzijáték és segély, de arányaiban mégsem úgy, ahogy azt a jóérzésű szív diktálná. A milliárdos vagyona is persze forog, részesül belőle a szobafestő, a műkörmös, a szoba lány, még a kutyatáp gyár is, de vannak agyagos vízzáró rétegek, melyek alá csak éppen- éppen jut, onnan pedig föltörni sem könnyű és mindenkinek nem is sikerülhet a rendszer jellege miatt. Pedig a föld minden java elsősorban Istené, másodsorban a törvénykönyvek mintája alapján, Isten szerint közös. A fejlett technológiák működtetése, létrehozása ugyan igényelhet valamiféle fizikai vagy szellemi tőke összevonást az erőforrás elaprózódás elkerülése miatt, de szükség lenne kompenzációra bérleti díj vagy részvény fejében az arra illetékesek számára, úgy, hogy közben még a potyázókat is valahogyan szűrni tudja a rendszer.

 No persze, mi, Jézus követői tudjuk, hogy a jelenlegi világrend megszűnik majd, így pedig az egész eszmefuttatás lehetséges, hogy okafogyott, de talán mégsem teljesen hiábavalóság filozofálni ilyesmiken, hátha valahogyan hasznosul az ötlet. Azonban senki ne várja tőlem, hogy a globális részvény közgazdasági ötletét érdemben kibontsam, mert nem tudnám. Viszont a tudat, hogy ilyen nagyszerű forradalmi dolgot mondtam ki, a mai napomat feldobja, a fel nem ismert rejtőzködő zseni szerepében fogok egész nap tetszelegni önnönmagam előtt várva azt, hogy felfedezzenek és Marx-i magasságok fölé emeljenek a közgazdászok véleményvezérei.

A vicc után kanyarodjunk Jézus felé. Mint sok fronton, úgy Jézus, az anyagiakhoz való hozzáállás terén is valami új dimenziót mutatott be életével és tanításaival, még az Isten rendeleteit ismerő zsidóság számára is. Hogy megértsük Jézus anyagi javakkal való viszonyát, először meg kell értenünk életének vezérmotívumait. Számára az első és legfontosabb Isten akaratának a teljesítése volt. Saját megvallása szerint azt tette mindig, amit az Atyánál, Atyától látott. Valamiféle élő, egyenes köttetésben volt Istennel és az isteni akarat különleges dimenziójában ténykedett földi létének minden másodpercében. A másik fontos dolog, hogy Jézus nem e földi világból való személyként vallott magáról. A mennyek országának világrendjébe tartozóként nyilvánult meg, úgy élt, úgy beszélt. Életének, viselkedésének jelenségei ezen alapvetések tükrében érthetők meg. Hogy viszonyult tehát Jézus az anyagiakhoz? Nehéz röviden megragadni, de megpróbálom.

Először is számára mindig fontosabb volt Isten akaratának teljesítése, követése, mint a kényelem vagy az anyagi bőség által ígért biztonság emberileg egyébként megnyugtató képzete. Az élet sokféle területét felölelő irányelvként beszélt a keskeny kapuról, keskeny útról, melyet választanunk kell a széles, kényelmessel szemben. Valóban nem könnyű olykor szembe menni, lemondani a józan paraszti ész érveiről vagy nemet mondani a megnyugvásra vágyó érzetek szirénhangjainak ötleteire és megmaradni a nyomasztó, ijesztő bizonytalanságérzésben bármelyik területén az életnek amikor az Jézus követése során éppen szükséges. Jézusnál mégsem volt soha kérdés, hogy amikor kell, melyik utat kell választania. (Megjegyzendő, elő- előfordul, hogy emberi elképzeléseink éppen párhuzamban állnak Isten akaratával és nincs szükség mártírkodásra, látványos lemondásra.) A keskeny útért Isten vállalja a felelősséget, végig vezet, megtart, míg a szélesre, ha lépünk, valójában az igazi biztonságról mondunk le és tévedünk ingoványba. Mindemellett, ha úgy hozta az élet és Jézusnak élni lehetett az anyagi javak által kínált bűntelen örömökkel, akkor látható az evangéliumokból, hogy élt azokkal menyegzőkön, vendégségben, a tanítványok társaságában ünnepnapokon vagy amikor úgy adódott. Az evangéliumok alapján Jézus, olyan normális ember benyomását kelti, aki tudja, mikor minek van éppen ott az ideje. A tanulság tulajdonképpen szerintem nem az, hogy pont úgy kell élnünk, mint Jézusnak (hajléktalanul), pont annyira kevés anyagi javunk legyen (szinte semmi), mint Jézusnak élete utolsó három évében, hanem az, hogy pont ugyanúgy koncentráljunk  az Istentől kapott élet feladatainkra, ahogy Jézus koncentrált a küldetésére, igyekezzünk a számunkra rendelt pályán úgy futni, ahogy Jézus futotta az övét és akkor számíthatunk Isten elrendező munkájára többek között az anyagiak terén is. 

Érdekes, de a pénzből akkor is bálványt faragunk, ha félünk tőle, nem csak akkor, ha túlzottan függünk. Ha állandóan a pénzzel törődünk, sportot űzünk a spórolásból és bár lenne miből, de mégsem visszük el az asszonyt néha vacsorázni és ha a gyerek az életében egyszer sem érzi, hogy egy kis pénzt csak úgy elverünk az ő kénye- kedvére, legyen szó egy mozizásról vagy csak egy csomag gejl habcsókról a Lidl-ből, akkor majdnem ugyanúgy rabjai vagyunk a pénznek, mint amúgy. Bár érzem, hogy utóbbi gondolatmenetembe azért bele lehetne kötni, de azért mégis.... Minden esetre Jézus tehát pontosan annak kezelte a pénzt, mint ami. Egy ember alkotta dolognak, ami ugyan döbbenetesen nagy befolyással bír az emberi élet egyes területeire, de mindezek mellet valójában.... És itt mindenki fejezze be ezt a mondatot belátása szerint, mert nem találtam még meg a legcsattanósabb befejezést, ami olyan jól fején találná a szöget. De a lényeg remélem érthető.     

Jézus óvva intett az anyagi javak felhalmozásától, mintha a fogyasztói társadalom megkísértő jelenségeit is látta volna előre. Maradandó mennyei kincsek gyűjtésére biztatott. A nyilvánvaló tanulságok mellett, Jézus efféle tanításai, érdekes aktualitást nyernek ma. Európában sokunknak van annyi tárgya, amennyivel nem is tudunk mit kezdeni és úgy tűnik, még akkor is gyarapodnak a műanyag mütyürök, konyhai kiegészítők, olcsó ruhadarabok, kozmetikai cikkek, gyerekjátékok, háztartási segédeszközök, szórólapok, amikor az ember szabadulna tőlük. Legtöbbjük sokat nem kér, összességében mégis sokkal fizetünk nekik, mégpedig az időnkkel. Rakosgatjuk, rendezgetjük, szortírozzuk, tisztogatjuk őket, majd jók lesznek valamire, illik is megbecsülni a dolgokat, szívünkhöz is nőnek. Időnként a pénzünkre is igényt tartanak, mert szervizelésre, alkatrész cserére szorulnak és a többi…

Előnyei elismerése és kiélvezése mellett, sokszor éreztem például az autónkat egy feneketlen pénznyelőnek, ami csak azért lett feltalálva, hogy a kisemberről az utolsó bőrt is lehúzza, a módosabbak fölöslegeit pedig keményen megsarcolja. Persze járhatnék busszal, biciklivel, gyalog (járok úgy is)... mégis, valamennyire belekényszerül az ember a modernkor ellentmondásos „áldásaiba”, körforgásába ha akarja, ha nem. Esetleg remeteként az erdőben..., na de onnan meg majd az erdész zavar haza. Úgyhogy a helyzet az, hogy kelepcébe került a jóléti társadalmak embere, rab madár a fejlődés luxuskalickájában. Persze ennek a kalickának is megvannak a kárvallottjai és páriái, akik "zavarják" a képet, valamint a díszlet ellenére mégiscsak fogságról van szó, de az igazi anyagi veszteseket mégsem a kalickában, hanem alatta kell keresni.

Ők azok a Távol- keleti kiszolgáltatott, megalázott nők, munkával sanyargatott gyerekek és modernkori rabszolgaságba kényszerített férfiak milliárdjai, akiket a tőkés rendszer csak éppen annyira bérez, amennyire muszáj. Optimalizálva, az éhhalálon még innen, de a nyugati normáktól messze.  A ketrec az ő vállukat nyomja, alatta görnyednek betegen a gyárak mérgező füstjében, lélekölő tempójában, szennyezett vizekben, visszafogottan takarmányozva, olykor gyógyszer, jövő és álmok nélkül, hogy másutt legyen olcsón okosóra, divatos ruha, futócipő, fagyasztott tengergyümölcsei, létrán mászó zenélős télapó, kevlárlap, szintetikus hígító és sokféle úri huncutság. (Lap top, hogy rajta amatőr blogot írjak.) A cinikus rendszer még valamiféle hálát is várna a megnyomorított tömegektől a nyilvánvaló kizsákmányolásért cserébe, hiszen az munkahelyet, jövedelmet és fejlődést biztosít az ostoba "bennszülötteknek". (Hú, kicsit hatásvadász voltam, de azért tényleg...) Az igazsághoz tartozik, hogy valamiféle fejlődést valóban biztosít, egyes szempontok alapján nem is kicsit. A világon az anyagi javakhoz való hozzáférés átlagban és összességében növekvő tendenciát mutat. Az éhező emberek száma sok országban a száz évvel ezelőtti állapotokhoz képest töredékére csökkent vagy teljesen meg is szűnt és átvette a helyét az elhízás és szövődményei. Tehát ez sem fekete-fehér. A társadalmi-anyagi világolló mégis szélesre nyitott. Hitem szerint, a visszatérő Jézus  az efféle társadalmi és globális szintű igazságtalan, bűnös jelenségekkel is leszámol majd, valódi békét, igazságos rendet teremtve.

Néhány gondolat a keresztények anyagi helyzetéről. Gyülekezetünk lelkipásztora egyik indiai missziós útja után beszámolt arról, hogy amerre ő járt, ott napi egy tálka rizs jelenti a betevő falatot a keresztény testvérek számára is. Egy másik ismerősöm pedig általa rögzített videót mutatott be egy egyiptomi keresztény közösség tagjairól, akik a környék szemeteseiként működnek.  Az általuk elszállított kommunális hulladékból kiválogatott ehető falatokkal táplálják disznóikat, sokszor az emeletes házak arra kialakított tetején. Hazai példa. Szajlán jártunk a helyi gyülekezetet erősíteni. Az egyik ottani roma testvér azért adott hálát Istennek, hogy az erdész megengedte neki, hogy valamelyik domboldalról összegyűjthesse télre a tűzifát. Úgy emlékszem a budapesti delegációból többen elszégyelltük magunkat. Világossá vált, hogy a mi anyagi gondjaink luxusproblémák. Miért enged meg ekkora anyagi különbségeket Isten a nyájában? Az ember azt várná, hogy az Úr valahogyan átlagol a hívei között. (Mi, hívek, persze kompenzálhatunk, ha van bennünk akarat erre nézve. Jó pont, hogy mindig is voltak ilyen irányú folyamatok az egyház berkeiben.)

Ehhez hasonló kérdéseken töprengve értettem meg, hogy az anyagiak terén általában nem függetlenít minket Isten a környezetünk adottságaitól. Ha fellendül a gazdaság, általánosságban véve a keresztényeknek is jobban megy, de háborúban, éhínségben a keresztény is szűkölködni fog, bár fontos tény, hogy mindemellett számíthat Isten megígért megtartó kegyelmére, akár csodák által is. Azonban a bőség zavarára nemigen.  Példa. Képzeljünk el három keresztény általános iskolai tanítót. Német, magyar, bangladesi. A német 5x annyit fog keresni, mint a magyar és 10x annyit, mint Távol- keleti kollégája és hittestvére. Miért? Ez Isten elsőszándékú akarata? Esetleg igazságtalan az Úr? Nyilván nem igazságtalan, de mintha zömmel nem is függetlenítene minket a környező gazdasági helyzettől. Nyilván vannak kivételek, de meglátásom szerint nagy vonalakban ez igaz. Ha a bangladesi tanítónő Németországba áttelepedne és sikerülne tanítóként elhelyezkednie, akkor bizony ő is több ezer eurót keresne. Érdekes kérdéseket vet ez fel. Utóbbi esetben a bangladesi tanítónő esetleges hálaadását, hogy értékelné Isten? Isten terve lenne ez a mesés gyarapodás vagy csak természetes következménye az emberi szabad akarat történelemformáló ténykedéseinek, esetleg mindekettő? És most harap az írásom kígyója a farkába. Mert hát, miért is van több pénz Németországban, mint Bangladesben? Nyilvánvalóan a szorgalom és szaktudás is szerepet játszik ebben, de ne feledkezzünk el például a nyugat európai államok kizsákmányoló gyarmattartásáról melyen keresztül anyagi és történelmi előnyre tettek szert más régiókkal szemben. Persze ez sem fehér-fekete, mert egy jó ideje már humanitárius célokra is bőven áldoznak és szociális érzékenység terén sem állnak bizonyos területeken rosszul módosabb kontinens rokonaink, de azért mégis. Zavaros levű, gőzölgő fazék fedelét nyitottam most ki, de gyorsan vissza is zárom.

A világ alapvetően bűnnel fertőzött, mégis, Isten a világi jelenségeket is felhasználhatja híveinek javára. Válhat áldássá Isten keze által még egy olyan ellentmondásos dolog is, mint a pénz. Válhat a példában bemutatott bangladesi tanítónő számára a német bőség egy Istentől adatott könnyítéssé, melyet békés szívvel elfogadhat, ahogy más esetben lehet, hogy egy efféle ígéretes helyzet meglebegtetése csak a mammon kísértése és jobb választás a bangladesi szerényebb körülmények között hűnek maradni Jézushoz. Nehéz ügy. Itt jön képbe az, amiről soha nem szabad elfeledkeznünk. Többek között azért küldte el az Úr a Szent Lelket a földre, hogy személyes tanácsokkal, bölcsességgel, vezetéssel lásson el minket. Így a bonyolult mégis egyszerűvé válhat, mert globális problémák ide vagy oda, végül is az az igazi kérdés, hogy Isten akaratában járva hirdetjük- e az evangéliumot, vagy sem. Előbbi esetben mindent a javunkra tud fordítani az Úr, az utóbbi eset pedig úgyis veszett fejsze nyele.

Remélem gondolatébresztőnek jó volt, sok mindenről lehetne még értekezni ez ügyben, de mára ennyi...