Korunk annyiban mindenképpen érdekes, hogy az úgynevezett felvilágosodás (Kr.u.18.sz.) eszmeáramlatainak hatásaként tömegek számára kérdőjeleződött meg Isten létezésének ténye, ennek logikus következményeképpen pedig megkérdőjeleződött az abszolút isteni értékrend is. Nyilván, ha nincs Isten, akkor nincs Isten által kinyilatkoztatott értékrend se. Nincs jó vagy rossz, nincs bűn.

Ha mégis van mérce, az inkább egy adott emberközösség valamiféle konszenzuson alapuló jogrendje, egy többségi vélemény írásban való rögzítése, amely arra jó, hogy a békés életvitelt, a magántulajdont, a testi épséget valamennyire védelmezze, azaz olyan környezetet teremtsen, ami hosszú távon élhető és betartható feltételeket biztosít egy adott közösség számára.

Változékony valami ez, melyben ötven-száz év alatt komoly fordulatok történhetnek az aktuális korszellem függvényében. Hogy mi fér bele és mi nem a normálisnak titulált dolgok halmazába az végül is azon múlik, hogy az emberek többsége vagy a hatalom birtokosa mit érez büntetendőnek, kártékonynak vagy nem kívánatosnak és mit nem. Utóbbiak következményeképpen maga a bűn szó is kikopott a „divatból”. Jogi értelme ugyan van, de a hétköznapok emberének inkább tűnik valami középkori vallásos hóbortnak, mint testközeli valóságnak.

Sokan nem is igazán tudnak mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy a Biblia tanítása szerint minden ember bűnös. Aki bűnös, annak ugyebár valami durva dolgot kell elkövetnie azért, hogy kiérdemelje ezt a címet. A gyilkos bűnös, a pedofil bűnös, a bankrabló bűnös, de a hétköznapok embere nem igazán sorolja magát a bűnös ember kategóriájába. Persze előfordul, hogy valami miatt lelkiismeret furdalása támad, de ilyenkor igen sok érv felmerül benne azzal kapcsolatban, hogy akivel bunkó, hűtlen vagy szemét volt, az se jobb nála, így tehát a bunkóság, hűtlenség, szemétség persze szerencsétlen dolog meg minden, de úgy összességében nézve nem igazán meríti ki a bűn fogalmát.

Ahogy korábban levezettem, mivel sokak szerint se Isten, se Isten által kinyilatkoztatott értékrend nincs, így tehát bűn sincs. Csak szerencsétlen helyzetek vannak és vitatható okok, szándékok, cselekmények, valamint többféleképpen, több nézőpontból értelmezhető végkifejlet. Nem csoda hát, ha napjainkban a bocsánatkérés szokása megkopott. Például munkahelyi vagy magánéleti jellemtelenkedések után rendre elmarad a bocsánatkérés, mert ugyebár, ha nincs mihez mérni tetteinket, akkor valóban nehéz rájönnünk, hogy görények voltunk/vagyunk és tartozunk a másiknak egy „bocs”-csal továbbá némi megbánással.

Korunknak ezzel a mocsárszerű, nyúlós dagonyájával szemben Isten erkölcsi mércéje nem változik, nem volt más se száz se ezer évvel ezelőtt és nem is lesz más száz vagy ezer év múlva. Isten értékrendje, mely a Bibliából megismerhető, egy olyan biztos pont, amihez nyugodt szívvel mérhetjük tetteink, gondolataink bármelyik történelmi korban, az ugyanis mindenkinek egyforma feltételeket szab. Egyformán teljesíthetetlen feltételeket. A méricskélés minden egyes ember számára azt a megrázó eredményt fogja hozni, hogy az illető bizony bűnösnek találtatik.

Utóbbi bekezdés bibliai igazsága el kell, hogy gondolkodtasson minket. Mihez is kezdjünk bűnös mivoltunk tényével?  

Megpróbálhatunk úgy tenni, mintha nem lenne Istentől való elszámoltatás, ítélet és élhetünk úgy, ahogy nagyon sokan a földön: bűnt relativizálva, igazán semmit sem megbánva, mindig a mások gyarlóságaira hivatkozva, önbecsapásban. Ennek végeredményeképpen bűneink súlya előbb utóbb komoly deformálódást, nyomorúságot okoz majd életünkben. Mert milyen is a bűn?

A bűn makacs dolog, lehet, hogy nem hiszünk létezésében, de erre ő figgyet hányva létezik. Isten szava szerint a bűn elkerülhetetlen egyenes következménye a halál és menet közben a testi és/vagy lelki megnyomorodás.

 Képzeljük ezt a folyamatot el úgy, mintha minden egyes Isten által bűnnek ítélt ténykedésünk után lelkünket egy láthatatlan erő különböző méretű súlyokkal pakolná meg. Az évek, évtizedek alatt így összegyűjtött tömeg végül akkorára duzzadhat, hogy sokszor megesett már, nyomása alatt a lélek egész egyszerűen összeroppan.

A bűn további érdekessége, hogy nekünk, embereknek, semmiféle hatalmunk sincs arra, hogy a már egyszer elkövetett bűnünk súlyát bensőnkről eltávolítsuk. Gyűlik, gyűlik, nem párolog el, nem tünteti el az idő és leemelni sem tudjuk se pszichológus segítségével , se ezoterikus gyakorlatokkal, se önjobbító szándékkal.

A bűn további jellemzője, hogy képes olyan uralmat venni személyiségünk felett, hogy gyakorlatilag a foglyává válunk. Erről tesznek tanúbizonyságot bűnös szenvedélyeink, melyekkel ha ártó mivoltukat felismerve megpróbálunk leszámolni, jóval fölénk tornyosuló ellenfelekkel találjuk magunkat szemben.

Megrázó perspektíva. Végül is tehát az ember élete alapvetően a sötét oldal erőterében játszódik? Isten szava szerint, igen! Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jó és értékes tulajdonságaink, kedves és szívmelengető szándékaink, de mégis, a Jézushoz való megtérésen még át nem esett emberi lét végeredményben Istentől elszakadt állapotban, a bűn erőterében lezajló folyamat, melynek vége nemcsak a testi, de a szellemi halál is, a Biblia tanítása szerint az örök kárhozat. Mielőtt azonban eret vágna magán a kedves olvasó, ne tegye, ugyanis itt jön a képbe Jézus.

Isten ugyanis azért áldozta fel fiát, Jézust, a keresztfán, hogy Jézus legyen a váltság bűneinkért cserébe.  

Ennek következményeképpen Jézus a következő lehetőséget adja minden ember számára. Aki belátja Isten előtt, hogy bűn terheli az életét, de szeretne ebből szabadulni és a bűn fogsága helyett Jézust követni, Jézus fennhatósága, védelme alá kerülni, annak az embernek bűneit Jézus egyszer és mindenkorra megbocsátja és eltörli, a bűn fogságából az illetőt kiszabadítja és átemeli Isten erőterébe. A megtérőnek Isten a Szent Lélek ereje által lehetőséget ad új életet kezdeni, melyben többé már nincs kiszolgáltatva a bűn erejének, így megteremheti Isten gyümölcseit, melynek főbb jellemzői: béke, szeretet, tisztaság, igazság. Továbbá, Jézus beköltözik a megtérő szívébe, oda, ahol korábban a bűn, romlottság és halál lakozott, azután azonban élet, sőt örökélet, polgárjog Isten országában. 

Sokan persze csak hosszú idő után érzik meg bűneik súlyát, fogságát. A szívósabb fajta késő öregkoráig lavírozik számvetés nélkül, van, akinek egészen halálos ágyáig sikerül elfordítania fejét Jézus tekintete elől. A Biblia szavai alapján azonban előbb vagy utóbb mindnyájunknak meg kell állnunk Jézus előtt, hogy számot adjunk életünk felől.

A lényeg tehát az, hogy az ember a bűn és a halál fogságából csak Jézus által menekülhet meg. Ám sokkal több ez, mint megmenekülés. A megtérés megbékélés Istennel, a valódi élet kezdete, olyasmi, ami messze túlmutat elképzeléseinken.

Tisztában vagyok vele, hogy ez az írás adós marad jó néhány, a témakörrel kapcsolatban felmerülő jogos kérdés megválaszolásával. Például: Honnan tudható, hogy a Bibliai iratok hiteles forrásai Isten szavának? Honnan tudható, hogy csak egy igaz Isten létezik? Miért pont a keresztények Istenének lenne igaza? Hogy lehet, hogy bizonyos dolgokat az ószövetségi iratok bűnnek tartanak, de az újszövetségiek látszólag nem, vagy éppen fordítva? stb…

Bár ennek az írásnak a kereteit meghaladná a bűnnel kapcsolatos összes teológiai kérdés részletes kivesézése, de akinek az érdeklődését felkeltette a bűn és a megtérés témaköre, az rengeteg idevágó anyagot találhat szinte bármelyik keresztény felekezet honlapján.